Hálózatba szerveződik a Rábaköz agrártársadalma

 

Egy új kezdeményezés nyitórendezvényét tartották Csornán, amely a tájegység agrártársadalmának segítését tűzte ki céljául. A „Csökkenő környezetterhelés, bővülő együttműködés a Rábaközben” című projekt az ÚMVP térségközi együttműködést erősítő programjában nyert összesen 49.990 eFt támogatást. A projekt a Virágzó Vidékért Egyesület koordinálása mellett a Rábaköz Vidékfejlesztési Egyesület, valamint a Győr-Moson-Sopron Megyei Falusi Turizmus Közhasznú Egyesület együttműködésében valósul meg. A fejlesztés átfogó célja a mezőgazdasági növénytermelést veszélyeztető káros környezeti hatások csökkentésével a gazdálkodás és a működés kiszámíthatóvá tétele, továbbá a tájegység mezőgazdasági versenyképességének javítása. A fejlesztés keretében a Rábaközben teljessé válik a növényvédelmi előrejelző állomásokkal való lefedettség. A gazdák internetes hozzáféréssel érik el a nap huszonnégy órájában frissített adatokat közlő szolgáltatást. Az együttműködés eredményeként a növényvédelmi tevékenység tervezhetőbbé válik, a térség környezetterhelése javul, a gazdák költséghatékonyabb működést tudnak megvalósítani. 

A projekt másik központi tevékenysége a rábaközi gazdák versenyképességének javítása a helyi együttműködés minőségfejlesztésén keresztül. Jellemző tevékenységelemek ezen a területen: képzések, rendezvények megvalósítása, jó gyakorlatok átültetése, tudástranszfer megvalósítása, szakmai tanulmányút, valamint az élelmiszeripari szaksajtó beutaztatása a térségbe. A projekt keretében egy új agrárgazdasági platform, a Rábaközi Tájtermék Klaszter is létrejön. 

A december 17-i csornai nyitórendezvényen Kis Miklós Zsolt agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkár részletesen bemutatta a 2014-2020-as Vidékfejlesztési Programot. Az előadó az egészséges és életképes élelmiszertermelést, a természeti erőforrásokkal való fenntartható gazdálkodást, valamint a vidéki élet, a vidéki közösségek megerősítését helyezte mondandója középpontjába. További előadók a projekt főbb tevékenységeivel, céljaival és a tájegységi együttműködésben rejlő lehetőségekkel ismertették meg a több mint félszáz rábaközi zöldség- és gyümölcstermesztőt, biogazdát, helyi, kézműves élelmiszert előállító vállalkozást. A tájékoztató nyilvánvalóvá tette, hogy a helyi élelmiszertermelés és ellátás rendszerbe szervezése számos területen kínál együttműködési lehetőségeket, amelyekhez az érintettek az új fejlesztési ciklusban támogatási forrásokat is igénybe vehetnek.