Rábaköz – több mint tájegység!

 

Győr-Moson-Sopron megye egyik sajátságos, hagyományokban gazdag tájegysége a Rábaköz. A földrajzilag jól leírható térség az Öreg-Rába, Répce, Rábca által határolt területet foglalja magában. A Rábaköz azonban nem csak földrajzi egység, hanem néprajzi, fejlesztési, gazdasági, kulturális és turisztikai rendszer is. Értékei a tájegységi identitásban, a változatos népi építészetben, a sokszínű kézműiparban, a honfoglalás korára visszanyúló néphitben, a táji-természeti adottságokban, a hagyományok, a népzene, néptánc továbbélésében, a tájtermékekben és a gasztronómiában érhetők tetten leginkább. A tájegység adottságai évszázadokon keresztül biztosították a megélhetést az itt lakó gazdálkodók, földművelők, kézművesek számára. A szülőföldhöz és a múlthoz való mai erős kötődést, a rábaközi identitást az is jelzi, hogy valamennyi településen találunk kulturális, művészeti, hagyományőrző, hagyományápoló közösségeket. Ez a mentális háttér egy belső felhajtóerő, ami garancia is egyben arra, hogy a térségnek nemcsak változatos, gazdag múltja, hanem bíztató jövője is van!

A Rábaköz 64 településből áll és 70 ezer ember szülőföldje. A működő vállalkozások száma megközelíti a háromezret. Ha a Rábaközről beszélünk, akkor az agrárium mindig fókuszba kerül. Az ágazatban foglalkoztatottak részaránya messze meghaladja az országos átlagot. A térség agrárökológiai adottságai, kiváló termőföldjei jó hátteret adnak ehhez. Az elmúlt évek vidékfejlesztési gyakorlata lehetővé tette a térség integrált fejlesztését. Jelentős források jutottak a mikrovállalkozások, a vidéki turizmus, a vidéki örökség és a falvak fejlesztésére. A helyi együttműködések eredményeként számos területen sikerült összekapcsolni és felfűzni a tájegység értékeit. Így a helyi termékek és a turizmus, a hagyományok és a népi kézművesség, a helyi élelmiszeripar és a helyi gazdaságot képviselő vállalkozások több ponton csatlakoztak egymáshoz és új kínálati profilt alakítottak ki. 

Egyesületünk most futó projektje keretében ehhez a folyamathoz kívánunk hozzájárulni olyan módon, hogy a rábaközi helyi élelmiszeripart tovább erősítsük. Úgy véljük, megérett az idő a helyi élelmiszergazdaságot alkotó zöldség- és gyümölcstermesztők, helyi kézműves élelmiszer előállítók, feldolgozók, forgalmazók rendszerbe szervezésére. Honlapunk részletes tájékoztatást ad az erre vonatkozó céljainkról, tevékenységeinkről, illetve az együttműködés keretfeltételeiről, lehetőségeiről. Kooperatív hálózatunkba várjuk a tájegységből mindazokat, akiknek szívügye, de egyben gazdasági érdeke is a rábaközi tájtermékek további fejlesztése, versenyképességének javítása. Ismerkedjen meg a rábaközi modellel, legyen a részese ennek a helyi együttműködésnek! 

Virágzó Vidékért Egyesület